Mikor a hazaszállítás leszerveződött és az első autó hazakerült már fenn volt a Veterán újság szeptemberi számában egy hirdetésem, mely szerint komplett P70-est és/vagy P70 alkatrészeket keresek megvételre.
2 nappal az első gép elhelyezése után jött egy hívás egy veterános komától, mely szerint Salgótarjántól északra Somoskőújfalu határában áll egy eladó P70-es több mint 20 éve. A helyszín a szlovák határ mellett egy hegyi út menti régi kőfejtő területén lévő magánbirtok volt, ahol a gazda lovakat tartott. Valamikor ő vitte oda az autót ami egyre csak amortizálódott, a gyerekek szétverték, majd lassan benőtte a telek szélén az erdő. A hír szerint a papírok vannak.
Nem sokat gondolkodtam, már azon a hétvégén bérelt teherautóval, szerszámokkal, egyebekkel felszerelkezve úton voltam az újabb cél felé. Salgótarjánban találkoztam az úriemberrel és barátjával akik szóltak a kocsiról és elindultunk az autóhoz. A kőfejtő felé vezető hegyi út kaptatóján azonban kicsit megtorpantam. Az „út”, vagyis inkább az annak hívott „kő hátán kő” sziklás ösvény nem volt túl bíztató. Féltettem a bérelt teherkocsi abroncsait és úgy általában a futóművet. Kísérőim furcsállták, de leparkoltunk és gyalog előrementem felderíteni az „utat”. Végül is kellő óvatossággal leküzdhetőnek látszott. Végre odaértünk és megkerestük a „romot”. Mikor megláttam (ami legalábbis kilátszott a gazból belőle) bizony nyeltem egyet. De valahogy megvan az ilyen felleléseknek is a kellő romantikája.
Elkezdtem az erdőirtást, kísérőim inkább csak jól szórakoztak a látványon, eleve nem is úgy voltak öltözve, hogy ilyen melóban részt vegyenek.
Itt jön a P70 csodája. Gyors szeleptű cserék után felpumpáltam a kerekeket és tartották a nyomást. Kiengedtem a berántott kéziféket ami működött és még ki is lazította az évtizedek óta fogó féket. És…gurult az istenadta…gurult…
Következett a további maradványok összekaparása, duroplasztok, szétdobált alkatrészek, ami még hevert a fellelési helyen és a mellette lévő szakadék oldalában. Ráadásul gyorsan esteledett, már elemlámpa kellett a végén.
Közben a tulaj is előkeveredett és hozta a forgalmit. Szerencsémre a telepen élő tartott lovak okán volt egy szállítórámpa kiképezve a birtokon ami szinte mm-re passzolt a teherkocsi platómagasságához. Simán felgurult az új szerzemény. Persze a rövid plató miatt kissé túlnyúlt, de a hátsó kerekek leszerelése után kiemelve az alvázat simán rá lehetett ültetni a hátsó tengelyt a plató felzárt hátsó oldalára. Súlypont elöl, a rakomány jól rögzíthető, elmozdulás nem várható. Remek! Az összekapart egyéb maradványok felkerültek a tetejére és spaniferekkel jól lehúztam az egészet. Már a végén remegett a lábam a fáradtságtól és még előttem volt cirka 200 km jórészt ismeretlen hegyi utakon, este, ködben.
Fizettem, aztán irány haza. Késő éjjelre érkeztem vissza, aztán másnap reggel Elhelyeztem a gépet a korábbi szerzemény mellé a barátom telkén.
Ezt a példányt látva már ő is komplett hülyének nézett :o)
Ajánlott bejegyzések: